Létrehozva: 2019.01.24.

Egyre durvábbak a kutyagyilkosságok

Fagyállóval átitatott kolbász, szögekkel átszúrt virsli, a napokban pedig májkrémbe tett egérméreg. Nemcsak Budapest egyre nagyobb területén, hanem országszerte terjed a kutyák kínzása, sõt megölése.

Elárasztották a legnagyobb közösségi oldalt a feldúlt kutyatulajdonosok posztjai. A felelős állattartók azért rakják ki az internetre ezeket az eseteket, hogy felhívják a többi gazdi figyelmét a brutális gaztettekre. Ezúttal májkrémbe tett patkányméregre figyelmeztetnek.

"Kutyaiskolába kell vinni az ebet"

– tanácsolta korábban Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke. A szakember szerint ez a legjobb védekezési mód, ugyanis a kutyáknak megtanítható, hogy ne vegyen fel idegen ételt a földről, ne fogadjon el mástól élelmet.

A legtöbb esetben azért nem kerül elő a tettes, mert nem bizonyítható a mérgezett étel kiszórása. Ha rajta is kapnak valakit, simán mondhatja azt, hogy ő pont akkor szedte fel a mérgezett falatot – mondta az elnök.

Szilágyi István arról is szólt, hogy ebben az időszakban sok a fagyálló mérgezés is. Mivel az anyag édeskés vonzza az állatokat, szívesen megkóstolják a kutyák. Ez viszont annyira mérgező, hogy nagyon kis mennyiség is végzetes lehet. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó