Létrehozva: 2019.10.26.

Éjjeli razzia a belvárosban, döbbenet, mivel szembesültek a magyar rendőrök

Csaknem száz embert igazoltattak péntek éjjel a főváros népszerű helyein a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közösen tartott ellenőrzést az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.

Képünk csak illusztráció!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak pénteken, késő este és éjszaka. Az ellenőrzés a turisták által sűrűn látogatott terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére koncentrálódott.

A komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés során a rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek, összesen 97 embert igazoltattak és 9 embert állítottak elő; többek között hat embert kábítószer birtoklása miatt, egy román állampolgárt garázdaság miatt, egy ember ellen körözés volt érvényben, egy nőt pedig tiltott kéjelgés szabálysértés miatt állítottak elő a rendőrök.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 17 taxist ellenőriztek, amely során egy esetben túlszámlázás, egy esetben pedig informatikai eszközzel elkövetett csalás miatt kezdeményeztek eljárást. A társhatóságok további három esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok közvetlen környezetében – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton