Létrehozva: 2016.02.24.

Életfogytiglant kaphat a rablógyilkos tatai férfi

Öt éve tárgyalnak egy gyilkosságot Tatabányán, a vád szerint egy ittas férfit fojtottak meg a lakásában, mielõtt kirabolták.

Szerző Brenner Balázs

Különös tárgyalás kezdődött hétfőn a Tatabányai Törvényszéken, ugyanis még mindig nem sikerült ítéletet hozni egy gyilkossági ügyben, ami 2011-ben történt. A vádirat szerint egy augusztusi napon a már erősen ittas későbbi áldozatot nem szolgálták ki egy tatabányai sörözőben, ezért hazaindult, majd követte őt egy férfi és egy nő. Aznap viszont még nem történt semmi.

Ám másnap hajnalban már hárman mentek a lakáshoz, hogy kirabolják a valószínűleg békésen szunyókáló férfit. A nőt az ajtóba állították őrnek, majd ketten mentek be a lakásba, de a kutakodásra felébredt a tulaj, aki segítségért kiáltott. Hogy elhallgattassák, az egyik rabló pofon vágta, másikuk pedig lefogta, és elkezdték fojtogatni.

Addig szorították a nyakát, míg a kapálózó férfi megfulladt.

Az ajtóban őrt álló nőnek állítólag nem mondták el, mi történt a szobában, a halott férfi testét pedig úgy próbálták meg elrendezni, mintha csak aludna.

A komáromi 24 óra szerint a gyanúsítottak eddig hallgatagok voltak, de a hétfői tárgyaláson mindhárman azt állították, hogy ártatlanok, ők nem követtek el semmit. Az állítólagos fojtogató még azt is kijelentette, hogy 2009-es szabadulása óta nem csinált semmi olyat, ami miatt visszakerülhetne a börtönbe.

Korábban rossz ember voltam, de megjavultam

- mondta a bírónak, aki kijelentette, hogy megalapozott döntést szeretne hozni az ügyben. A végén ugyanis akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, ha bebizonyosodik mindaz, ami a vádiratban szerepel.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot