Létrehozva: 2017.09.27.

Életfogytiglant kaphatnak ma a babájukat halálra éheztető szülők

A gyöngyösi másfél éves kislány három és fél kilóra fogyott, belsõ szervei kiszáradtak.

Egy bérlakásban laktak négyéves és másfél éves kislányukkal. A kisebbik baba alig kapott enni, nem tartották a kapcsolatot a védőnővel, és a kötelező orvosi vizsgálatokra sem vitték el. A kislány tavaly május 12-én hunyt el.

A súlya a halálakor nem érte el a 3 és fél kilogrammot. A baba lesoványodott, belső szervei kiszáradtak, bőr alatti zsírszövete szinte teljesen hiányzott, és agyduzzanata keletkezett. Halálát végül heveny légzési-keringési elégtelenség okozta.

Hiába jelezte többször a védőnő, hogy nem engedte be a család, ennek semmilyen következménye nem volt. Az ombudsman vizsgálata azt állapította meg, hogy a kislány halálában a háziorvos és a gyámhivatal is hibázott.

A szülőket a Heves Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja. Életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetőek. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot