Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.15.

Elképesztő kegyetlenség: élő disznót loptak a hevesi fiatalok, durva, mit tettek vele

Alig töltötték be tizennyolcadik életévüket, máris kegyetlen tettre szánták el magukat a hevesi fiatalok. Már korábban is kerültek összetűzésbe a hatósággal.

Miután előre kitervelték, január 30-án este, jóval sötétedés után belopóztak a falu egyik gazdájának a tanyájára és ellopták az egyik disznóját. Az udvar melléképületéből magukhoz vettek egy ásót és egy kaparóvasat, amiknek segítségével hajtani kezdték a körülbelül nyolcvan kilós jószágot – írja az ügyészség.

Fotó: Pixabay

Az alig 18 éves fiatalok saját házuk felé igyekezték terelni a rémült állatot, de az hirtelen beszaladt az út menti árokba, ahonnan heves noszogatás ellenére sem volt hajlandó kijönni. Végül úgy döntöttek, agyonverik a sertést és majd úgy viszik haza. Egyikük a nála lévő szerszámmal többször is fejbe vágta, miután elfáradt, társa folytatta, majd felváltva ütlegelték szegény pára fejét. Körülbelül huszonhárom csapás után gyakorlatilag összetörték a disznó koponyáját.

Az élettelen jószágot a két elkövető ezután megpróbálta kivonszolni az útra, azonban nem bírtak a tehetetlen testtel, ezért a tetemet hátrahagyva leléptek a helyszínről.

Az ügyészség állatkínzás miatt és lopás bűntettével emelt vádat a két fiatal ellen, akik korábban azért kerültek bíróság elé, mert agarakkal tartottak orvvadászatot őzsutára.

A bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetést és pártfogó felügyelő kinevezését indítványozták számukra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége