Létrehozva: 2016.03.21.

Elképesztő razzia: Elfogták a prostikat futtató szegedi bűnbandát!

Hihetetlen luxus fogadta azokat a gépfegyveres rendõröket, akik hétfõn hajnalban szállták meg a csongrádi megyeszékhelyt. Mint kiderült, egy magyar bûnözõkbõl álló szervezet tagjait fogták el, akciójuk során pedig 14 luxusautót is lefoglaltak.

Ahogy arról a %RIPOST% már korábban beszámolt, gépfegyveres rendőrök lepték el hétfőn hajnalban Szeged utcáit. A razzia okáról sokáig a helyiek is csak találgattak, most azonban kiderült, hogy egy magyar bűnözőkből álló szervezet tagjait fogták el az összehangolt akció keretében.

A külföldi hatóság információi szerint a bűnbanda tagjai 2014 óta Magyarországon toborzott nőket szállítottak Franciaországba, ahol Strasbourg, Nizza, illetve Bordeaux városaiban, bérelt lakásokban és az utcán prostituáltként dolgoztatták őket.

A csoport tagjai felügyelték a lányok napi munkáját, rendszeresen ellenőrizték őket, meghatározták napi minimum bevételeiket és azt, hogy mikor, hol dolgozzanak. Az áldozatok által megkeresett pénzt elvették, részint felélték, saját magukra költötték.

A rendőrség beszámolója szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai  - a francia hatóságok által kiadott  európai elfogatóparancs alapján - hétfőn hajnalban 12 férfit fogtak el, ez idáig több, mint 20 helyszínen tartottak házkutatást, amelynek keretében 14 nagy értékű luxusautót, nagy mennyiségű készpénzt, ékszereket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le több százmillió forint értékben.

Az elfogott személyeket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  munkatársai bűnügyi őrizetbe vették, kiadatásukról a későbbiekben dönt az illetékes bíróság.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot