Létrehozva: 2021.11.06.

Embertelenül összezsúfolva vitték a migránsokat, az M5-ösön buktak le

Péntek este állították meg a rendőrök a kisbuszt 35 kilométerre Budapesttől, maguk is elhűltek, amikor kinyitották a járművet.

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás két magyar férfi ellen, akik illegális migránsoknak nyújtottak segítséget az országhatár átlépésében.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Debreceni Osztályának információja alapján a Pest megyei rendőrök november 5-én pénteken este 21 óra 23 perckor az M5 autópálya 35-ös kilométerszelvényében vezettek ki egy kisbuszt. A járműben a magyar sofőr és szintén magyar társa, valamint 26 külföldi tartózkodott. Huszonhatan zsúfolódtak össze a kisbuszban Fotó: police.hu A magukat szír állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik a biztonsági határzárhoz. A két magyar férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást. Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Pénteken egyébként összesen 487 határsértőt tartóztattak fel és 133 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon a rendőrök 28 esetben összesen 161 határsértőt tartóztattak fel Csikéria, Homorúd, Madaras, Tompa, Petőfiszállás, Mélykút, Kunbaja, Bátamonostor, Dávod, Csátalja, Bácsbokod, Vaskút, Kelebia, Katymár és Hercegszántó közigazgatási területén. Csongrád-Csanád megyében a járőrök 44 esetben összesen 196 tartóztattak fel Öttömös, Röszke, Szeged, Ásotthalom, Kárafalva, Kübekháza, Mórahalom, Makó és Ruzsa közigazgatási területén. Fejér megyében Dunaújváros külterületén 9, Győr-Moson-Sopron megyében Hegyeshalom, Rajka, Mosonmagyaróvár, és Fertőszentrákos külterületén a járőrök 38, Komárom-Esztergom megyében Ács külterületén 16, továbbá Pest megyében Inárcs, Vác és Szigetszentmiklós külterületén 57 illegális migránst tartóztattak fel. Tolna megyében Bogyiszló külterületén a rendőrök 7, míg Zala megyében Zalakomárnál 3 illegális migránst tartóztattak fel. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során egyiptomi, tunéziai, palesztin, szomáliai, iraki, szír, török, líbiai, marokkói, algériai, moldáv, indiai, jemeni, afgán, szomáliai, iráni, egyiptomi, valamint pakisztáni állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz – írja a . Magyarország területén az elmúlt 24 órában 14 ember ellen indult büntetőeljárás embercsempészés miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben