Létrehozva: 2021.08.14.

Ezeket halmozta fel az udvarán a férfi, ki nem találod, miért

Állítása szerint nem volt hajlandó szemétdíjat fizetni, ezért udvarán tárolta összegyűlt hulladékát az a 22 éves albertirsai férfi, aki ellen a ceglédi nyomozók most fejezték be a nyomozást.

Egy feljelentés alapján indult be a rendőrségi gépezet 2020 decemberében. Egy albertirsai házhoz tartozó üres telken ugyanis hegyekben állt a szemét – írja a police.hu. A helyszíni szemle alátámasztotta a feljelentés adatait, a területen kiszuperált hűtőszekrények, elektronikai termékek, babakocsi, építési törmelék, bútorok, háztartási hulladék, gumiabroncsok hevertek helyenként 1-1,5 méteres magasságban.

Fotó: police.hu

A tulajdonos beismerte, kb. 8 éve hordja hulladékát a telekre, amihez senkinek semmi köze.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértő megállapította a talaj és a talajvíz veszélyeztetését, azt a szemét között található tárgyak a csurgalékvízen keresztül szennyezhették, de kitért egyes eszközök ózonkárosító hatására is és a felhalmozott anyagok között veszélyes hulladéknak minősülőt is talált.

A 22 éves férfi ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak