Létrehozva: 2020.07.28.

Fát döntött ki, telefonfülkét sodort el, padon át robogott: Leányfalun dózerolt le egy fél utcát a sofőr – helyszíni fotók

Előzött, járdaszigetre hajtott, táblát döntött, padon át robogott, telefonfülkét sodort, végül oldalára borulva állt meg régi kocsijával az a 24 éves tahitótfalui férfi, akit a rendőrök kettős vérvételre előállítottak.

Közlekedési balesetről érkezett bejelentés július 25-én este: a rendőrök kiterjedt helyszínnel találták szembe magukat, az oldalára borulva megrekedt BMW valósággal ledózerolta a környéket.

Fotó: police.hu

Mint kiderült, a sofőr Tahitótfalu felől Budapest irányába haladva Leányfalun előzte az előtte haladó kocsit, amikor elvesztette uralmát járműve felett, és járdaszigetre hajtott. Kidöntött egy jelzőtáblát, ami egy másik kocsinak csapódott, elsodort egy telefonfülkét, majd egy padon és egy hirdetőtáblán átgázolva, egy fát kidöntve, oldalára borulva rekedt meg egy kerítésnél. A balesetet könyökzúzódással és felületi hámsérülésekkel megúszó sofőrt a kocsijából kikászálódva, a romok között ülve találták az egyenruhások. Zavartságára is magyarázatot adott az alkoholszonda, valamint a kábítószergyorsteszt, mindkettő pozitív eredményt hozott, ezért mintavételre előállították.

Fotó: police.hu

A Szentendrei Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés bódult állapotban vétségének gyanúja miatt indított eljárást – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

 

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Látványos, rövid kisfilmen pillanthatunk bele a Fertő-Hansági nyári ludak életébe

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott