Létrehozva: 2021.01.03.

Fegyveres rablókat fogtak el Sopronban

A megyei rendőr-főkapitányság és a Soproni Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül beazonosították azt a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megverték, és egy feltehetően gáz- és riasztófegyverrel megfenyegették negyedik társukat, majd elvették a pénzét és telefonját.

A rendőrségre 2020. december 31-én 19 óra 41 perckor érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Sopronban, a Terv utcában egy sérült fiatalember fekszik az úton. A helyszínre kiérkező mentősök kórházba vitték a férfit, ahol megállapították, hogy súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy két, általa látásból ismert férfival italozott a lakóhelyén, majd elindultak egyikük lakására, hogy ott folytassák tovább a mulatozást. Amikor odaértek, a két férfi nekiesett, fejbe rúgták, ököllel ütötték, majd a földön áthúzták az ingatlan hátsó részéhez, ahol részben levetkőztették őt. Később csatlakozott a verekedőkhöz egy harmadik elkövető is, aki egy fegyverrel megfenyegette a már földön fekvő sértettet, egyszer a levegőbe lőtt, majd a pisztoly markolatával megütötte az arcát. Ezután elvették a megvert fiatalember pénzét és mobiltelefonját.

A bántalmazott által adott személyleírás alapján a rendőrök néhány órán belül beazonosították két támadóját, B. Zsolt András 30 éves soproni, valamint B. László 29 éves debreceni lakosokat. Mindkettőjüket a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el, majd a megyei rendőr-főkapitányságra történt előállításukat követően a nyomozók fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A kihallgatások eredményeként, a nyomozás további szakaszában a rendőrök beazonosították, majd 2021. január 1-jén elfogták a harmadik verekedőt is, a 36 éves H. Péter László soproni lakost, akit szintén őrizetbe vettek, majd gyanúsítottként kihallgattak. A 36 éves gyanúsított lakóhelyén a nyomozók több fegyvert is lefoglaltak, azt, hogy közülük melyiket használták a bűncselekmény elkövetése során, szakértők bevonásával vizsgálják.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. január 2-án előterjesztést tett mindhárom férfi letartóztatásának indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben