Létrehozva: 2019.09.10.

Fejlemény a magyar mentősök autóit rongáló britek ügyében

A felvételek alapján a rendőrök egy másik brit férfit is őrizetbe vettek a szombaton történtek miatt.

A tanúkihallgatások és videofelvételek elemzése után egy másik brit állampolgárt is őrizetbe vettek a mentősök autóinak megrongálása miatt.

Képünk csak illusztráció!

A rendőrségre szombat reggel érkezett bejelentés arról, hogy a Markó utcában a mentőállomás előtt több, ott dolgozó autóját megrongálták. Az esetet követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el és Budapest rendőrfőkapitánya külön nyomozócsoportot állított fel az elkövető felkutatására.

A rendőrök megállapították, hogy aznap hajnalban egy arra járó 14 fős társaság egyik tagja követte el a rongálást, aki az autók tetején végigsétált.

A nyomozócsoport azonosította és hétfőn 11 óra 25 perckor Budapesten, a Wesselényi és az Akácfa utca kereszteződésénél elfogta a férfit. Ezzel egyidőben a társaság további 8 tagját is előállították a rendőrök, akiket szintén kihallgattak. A nyomozócsoport azt is megállapította, hogy a társaság egy másik tagja is részt vett a rongálásban, így az elfogott férfi társát, egy szintén 20 éves brit állampolgárt is gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

Orbán Viktor ma délután felszólal az Európai Parlamentben

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

NÍNÓ

Rendőrségi akció Budapesten, ők fosztották ki a luxusüzletet Terézvárosban

NÍNÓ

Brutális a dugó a Budapest felé vezető főúton, baleset történt