Létrehozva: 2021.05.14.

Sokkoló: forgalommal szemben hajtott egy idős férfi az M3 autópályán – Videó

Csak segíteni akart egy rokonának, akinek lerobbant az autója. A gödöllői autópályarendőrök lekapcsolták.

Több bejelentés is egy forgalommal szemben hajtó kocsisról szólt május 11-én, kedden délután. Az M3 autópályán, Bag térségében egy kék jármű hajtotta végre az életveszélyes mutatványt, saját és mások testi épségét kockáztatva.

A gödöllői járőrök a Budapest felé vezető oldalon megállították a sofőrt, aki addig közel 2 kilométert tett meg szabálytalanul. Kiderült, a mellette ülő női rokonának akart segíteni, az ő műszaki hibás autójához tartott, amikor a rendőrök igazoltatták.

Csupán a segítőkészség vezérte a sofőrt, amikor forgalommal szemben haladt az autópályán
(Fotó: police.hu)

Így végül a rendőrök segítették beindítani a lerobbant járművet, hogy a nő gyermekeiért siethessen.

A forgalommal szemben hajtó járművet vezető, 57 éves halásztelki férfit előállították, kihallgatták, ami során beismerte a terhére rótt közúti veszélyeztetés bűntettét. Elmondása szerint segítő szándéka vezérelte, és csak szemből megállva tudta volna bebikázni a lerobbant kocsit.

Szabálytalan haladása közben több elhaladó autóstól kapott reflektoros jelzést, valamint dudálást, de úgy gondolta, baj nélkül meg tudja oldani a feladatot. Arról nem volt tudomása, hogy ilyenkor a közútkezelő segítségét igénybe tudja venni, vagy ahogyan a mellékelt példa is mutatja, a rendőrség is hívható.

Az 57 éves férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya - írja a Police.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi