Létrehozva: 2020.05.05.

Gázpisztollyal támadt kislányokra egy férfi a buszon

A tinédzser lányok csak szelfizni akartak, emiatt lett ingerült a férfi.

Egerből indult egy autóbusz Istenmezejére, melynek hátsó részében két középiskolás lány foglalt helyett, valamint mögöttük, az utolsó ülésen egy férfi. A középiskolás lányok egyike – mivel unatkozott – menet közben úgy döntött, hogy készít magáról néhány szelfit a tabletjével, melyet ennek érdekében az arca elé emelt.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Erre pöccent be a mögöttük ülő 69 éves férfi, majd hangosan rászólt a lányra, hogy fejezze be amit csinál, különben feljelenti, lelövi, ha az ő arca is rákerül a képre. Szavait alátámasztva a férfi a táskájából elővett egy forgótáras gáz-riasztó fegyvert, majd a két ülés között a lányra fogta.

A tinédzser a tabletjén elmentett képeket mutogatva rémülten próbálta bizonygatni neki, hogy nincs rajta a fotók egyikén sem. A férfit azonban ez nem érdekelte és továbbra is fegyverével a képek törlését követelte a lányoktól, majd etnikai hovatartozásukat kihangsúlyozva lelövéssel fenyegette meg őket.

Végül a két kiskorú lánynak úgy sikerült megszabadulnia, hogy előre- siettek az utastérben, és leszálltak a buszról. Később az is kiderült, hogy a férfinak nem volt engedélye a gáz-riasztó fegyver viseléséhez.

A 2019. február 22-én történt ügyel kapcsolatban az ügyészség az emberi méltóság és egyes emberi jogok megsértése miatt vádat emelt a férfi ellen, aki megtagadta a vallomástételt.

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűnösségére is kiterjedően beismerő vallomást tesz, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki vele szemben, emellett – a riasztófegyver elkobzásán túl – ítélje őt pénzbüntetésre is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton