Létrehozva: 2020.02.18.

Gránátot dobott a szentesi jegyző házára, döbbenetes fordulat a bíróságon

A vádlottnak rossz volt a viszonya a jegyzővel, de nem lehetett bizonyítani, hogy ő dobta a házra a gránátot.

Szerző Ripost

Jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki ellen a szentesi jegyző ellen 2006-ban elkövetett kézigránátos merénylet miatt indult eljárás.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Az 57 éves férfit előre kitervelten, hivatalos személy sérelmére, eljárása miatt, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölési kísérlettel vádolták.

A táblabíróság az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét helybenhagyó döntése szerint a bizonyítási eljárás során nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a kézigránátos támadást a vádlott követte el – írja az MTI.

A vádlottnak egyébként évek óta voltak konfliktusai a jegyzővel. Úgy gondolta, hogy számára kedvezőtlen döntéseket hozott. A férfi családjával együtt egy szentesi sörözőt üzemeltetett, ahol a jegyző még 2001 áprilisában betiltotta a zeneszolgáltatást, majd, mivel ez nem történt meg, 2002 szeptemberében bírságot fizettetett a férfi apjával.

Az ügyben közel egy évig zajlott a per. A férfi felháborodásában 2003-ban az egyik helyszíni ellenőrzés után egy téglát dobott a jegyző lakásába. 2006 nyarán, miután a férfi Németországból hazatért, a tiltás ellenére több napos zenés-táncos rendezvényt tartottak a sörözőben. A jegyző emiatt ismét figyelmeztette a férfit.

A söröző ügyével egy időben a férfi gyerekének elhelyezésével kapcsolatban is eljárás indult a Szentesi Polgármesteri Hivatalban, miután a férfi élettársa 2006. július 21-én eltűnt. A gyámhatóság ugyan ideiglenesen a férfinél helyezte el a gyereket, de pert indított a bíróságon, hogy megállapítsák, alkalmas-e a gyereknevelésre.

A két ügyben hozott döntések miatt a férfi 2006. augusztus 21-én felkereste a jegyzőt, hogy számonkérje. Mivel személyesen nem tudott vele találkozni, munkatársai előtt hangosan kritizálni kezdte őt is és döntéseit is, és közölte az egyik ügyintézővel, hogy „Ez volt a jegyző utolsó dobása!”, majd dühösen távozott.

A gránátot augusztus 22-én éjjel fél 3-kor dobták a jegyző házába. A gránát az ablakkeretnek ütközött, és visszapattant az erkélyre, ott robbant fel. 350 ezer forintos kár keletkezett. Nem sérült meg senki.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton