Létrehozva: 2021.09.06.

A menekülésben lévő Olga állítja: apjuk szörnyű dolgot tett a gyerekeivel

Olga a két gyermekével tűnt el a férje szeme elől, állítása szerint a szökés jogos, mert a férfi bántalmazta őt és a kicsiket is.

Szerző ripost

Döbbenetes családi történettől hangos az internet. Egy kétségbeesett apuka, Mihály aggódik a gyermekeiért, az ötéves Zsófiért és a kilencéves Mikiért, akiket hónapok óta nem látott; édesanyjuk ugyanis elszökött a gyerekekkel.

A férfi és felesége, Olga tizenhat évig éltek együtt, de megromlott a házasságuk, a legutóbbi láthatás alkalmával azonban a nő eltűnt a gyerekekkel, és a férfi azóta sem hallott felőlük.

A rokkantnyugdíjas férfi szerint felesége több mentális betegséggel is küzd, a kilencéves Miki és az ötesztendős Zsófia talán ezért is szeretett jobban nála lenni – írja a Blikk.

Ezzel szemben az asszony azt állítja, hogy Mihálynak olyan súlyos alkoholproblémái voltak, hogy neki nem maradt más választása, mint a menekülés.

„Megszámlálhatatlan sok pofont kaptam tőle, vert, lelkileg és testileg is megalázott. Mindenkinek azt állította: szellemi fogyatékos vagyok, elmentem szakemberhez, aki megállapította, nem szorulok kezelésre. Kegyetlen módszerekkel kínzott… A volt férjem minden pénzem ellopta és még kajára sem adott a gyerekeknek, minden pénzt alkoholra költött. Többször előfordult részegen üvöltözte a gyerekeknek: ”ti is eltakarodtok a házból anyátokkal együtt az utcára és ott fogtok megdögleni!” – fogalmazott a Blikknek az anyuka, aki még mindig őrzi az inkognitóját.

Ha pedig ez nem lenne elég, a nő szerint a férje olyan súlyos bűncselekményt követett el a gyerekekkel szemben, hogy Olgának nem volt más választása, mint a menekülés.

Hogy mi lesz a történet vége, egyelőre nem lehet tudni, a kicsik azonban már szerepelnek a rendőrség oldalán, ha pedig a nyomukra akadnak, a gyámhatóság és a bíróság dönti majd el, kinél vannak jobb helyen.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton