Létrehozva: 2021.06.14.

Gyilkosság a repülőtéren, Budapest belvárosában fogták el a menekülő szerelmeseket

Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon hétfőn.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda egy kanadai gyilkos párt fogott el szombat este. A kanadai rendőrök gyanúja szerint egy 28 éves szlovákiai születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette az ő 26 éves barátnőjét.

A páros – Oliver K. és Lucy L. – a bűntettet követően elmenekült, hónapok óta illegalitásban élt.

A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát és Európában próbál elrejtőzni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, valamint sajtófelhívást is közzétettek.

A körözöttek menekülésének a KR NNI vetett véget. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök azonosították a szökevények feltételezhető rejtőzködési helyét. Szombat este Budapest VI. kerületében, az utcán elfogták Oliver K-t és Lucy L-t.

A párt őrizetbe vették, kiadatásukról később döntenek – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség