Létrehozva: 2021.04.27.

Összetört a család, holtan találták a három hónapja eltűnt fiatal lányt

A fiatal lányt utoljára a tengerparton látták, majd hónapokon keresztül hiába keresték őt.

Holtan találták Katie Foulds-ot, akit utoljára február 10-én az angol Lytham St Annes tengerpartjánál láttak – írja a The Sun. A 22 éves fiatal lány holtteste április 19-én a tengerből került elő.

Katie édesanyja, Rachel Foulds összetört szívvel a Facebookon búcsúzott a lányától.

„Óriási szomorúsággal, és nehéz szívvel jelentem be, hogy egy holttestet emeltek ki a tengerből. Mostanra már azonosították, szeretett lányom, Katie teste volt az. Szeretném megköszönni mindenkinek a szeretetteljes támogatást ebben a szomorú időszakban.”

Katie-t nagy erőkkel keresték. A The Sun szerint a drónfelvételeken egy alakot láttak a víz felé sétálni 13 perccel azután, hogy a lányt utoljára látták. A lancashire-i rendőrséget április 19-én 17:30-kor riasztották Bootle kikötőjéből, ahol megtalálták a holttestét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot