Létrehozva: 2016.04.05.

Halálos fenyegetést kapott a fagyállós gazda ügyét tárgyaló bírónő!

Elképesztõ indulatok szabadultak el a fagyállós gazda "rajongói" oldalán, miután az ügyészség kijelentette, hogy nem kér enyhítést.

"Szabadságot Palinak!" - áll a képen, amit már több mint ezren megosztottak. Mint korábban a %RIPOST% is beszámolt róla, hiába kért az ügyészség is enyhítést a novemberi, első fokú, hétéves börtönbüntetés miatt, a fellebbviteli ügyészség szerint nemhogy túl szigorú,inkább túl enyhe büntetést róttak ki a gazdára.

A Kiállok a Borosgazda mellett nevű Facebook-oldal erre a hírre aztán szinte felrobbant,  a kommentelők  annyira elragadtatták magukat, hogy többen gyilkosságért kiáltottak. "Azt a bírónőt kellene börtönbe csukni, aki ezt az ítéletet hozta!" - szólt az egyik legfinomabb komment. Ezt az ötletet azonban többen meg is fejelték, ők inkább akasztással intéznék el a bírónőt.

A "rajongók" egyébként arra készülnek, hogy népharaggal sújtsanak le, bármit is jelentsen ez. Az fellebbviteli ügyészség döntése azonban azt jelenti, hogy nem engednek a nép nyomásának fagyállós ügyben.

Pedig a többség az azonnali felmentést szorgalmazza, sőt még olyan is akad, aki szerint a fagyállós gazda legyen a belügyminiszter!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak