Létrehozva: 2015.06.26.

Hasba rúgta támadóját a soproni lány

Sikerült kiszabadítania magát a 21 éves lánynak, amikor este 8 órakor hátulról lefogták. Nem elõször támadták meg, még keresik a tetteseket.

Még alig sötétedett, amikor egyedül hazafelé tartott a 21 éves lány, aki Sopron kertvárosi részén lakik - írja a kisalföld.hu.

A kihalt utcán egyszer csak két férfi rátámadt: hátulról lefogták a védtelen nőt és cibálni, rángatni kezdték.
A fiatal nő dulakodás közben mobilon próbált segítséget hívni, de azt az egyik férfi kitépte a kezéből és elhajította.

Az, hogy nem történt nagyobb tragédia vagy erőszak, a lány lélekjelenlétének köszönhető:

egyik támadóját erősen hasba rúgta,

így sikerült kiszabadulnia kezei közül, majd elfutott.

Kihallgatása után ellátták sérüléseit a helyi kórházban: az alsó állkapcsa enyhén felduzzadt, karján véraláfutások és karmolásnyomok voltak.

Korábban már megfenyegették

Nem ez volt az első eset, hogy a lányt támadás érte Sopronban.

Elmesélte, hogy mostani támadói közül az egyik ittas állapotban már megtámadta a környéken.
Akkor is bátran viselkedett:

elvette a férfi sörösüvegét, és fejbe vágta vele,

így sikerült sértetlenül megmenekülnie.
A támadó akkor azzal fenyegette, hogy egyszer úgyis megtalálja.

A nő akkor azért nem tett feljelentést, mert úgy gondolta, csak egy szimpla hétköznapi kötözködés áldozata volt. Eszébe sem jutott, hogy később ennek még következményei lehetnek.

Sajnos nem így lett, és megismétlődött a támadás.

Az egyik támadó kb. 175 cm magas, 35 év körüli, vékony testalkatú, barna bőrű férfi, a támadás napján narancssárga hátsózsebes szürke munkásnadrágot és világos pulóvert viselt.
A másikuk alacsonyabb, kövér testalkatú, 30 év körüli, barna bőrű férfi, szintén narancssárga hátsózsebes szürke munkásnadrágot viselt fekete felsővel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség