Létrehozva: 2016.03.08.

Hat fiú tépte a budapesti klubból eltűnt fiatal lány haját

A 20 éves Vivien szombat hajnalban tûnt el egy budapesti szórakozóhelyrõl. Valaki a szigethalmi buszállomás várójában látta hat fiúval, akik a haját tépték.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, még szombat hajnalban tűnt el Majoros Vivien a budapesti Liget Klubból, barátai 4 órakor látták utoljára, ahogy elindul a buszállomás felé, hogy hazajusson a Pest megyei Kakucs településre családjához.

Ám azóta a 20 éves lány nem adott magáról életjelet, telefonja ki van kapcsolva, senki nem tudja, kivel lehet, vagy mi történhetett vele. Nemcsak a család és a barátok, hanem már a rendőrség is nyomoz a 3 napja eltűnt fiatal után, hétfőn úgy tűnt, hogy forró nyomon vannak a keresők:

valaki a Március 15. téren látta két fiúval,

de mégsem sikerült megtalálni Vivient.

Közben záporoznak a kommentek a kereséséről szóló felhívás alatt, keddre pedig egy megrázó részletre derült fény: a fiatal lányt a szigethalmi autóbusz-pályaudvaron látták, ahogy hat fiú a haját tépi a váróteremben. Egyelőre nem tudni, hogy valóban Vivient bántották-e, ám az egyik jegypénztáros szerint egy utas afelől érdeklődött, hogy mennyibe kerülne egy jegy Szigethalomtól Kakucsig, - azaz a településig, ahol az eltűnt lány családja él.

A fiatal lányon az eltűnése napján fekete egyberuha volt, aminek a hátán fehér minta van, a nyakrésznél fűzős. A fekete harisnyája hátul végig fekete pöttyös, fekete csizmája kövekkel díszített. Fekete Mayo Chix kabátot viselt. Viviennek különös ismertető jele nincs, a barátai szerint életvidám,

mosolygós lánynak ismerik.

A rendőrség és a család is kéri, hogy aki a fenti képen látható 20 éves lányt látta, hollétéről vagy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen bármelyik rendőrségen, illetve hívja a 107-es vagy 112-es telefonszámok valamelyikét!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó