Létrehozva: 2019.02.22.

Hatalmas fogás Budapesten: bérlethamisító bandát buktattak le

A rendõrség négy férfi ellen indított eljárást, de a vásárlóik sem úszhatják meg szárazon.

Lezárult a nyomozás annak a négy férfinak az ügyében, akik kilopták az egyik fővárosi jegyautomatából a hőpapírszalagot, és abból készítettek hamis bérleteket, illetve jegyeket árusítottak - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A 37 éves, budapesti F. Attila két társával együtt hőpapírszalagokat lopott, majd megbízta a szintén 37 éves, fegyverneki Cs. Norbertet, hogy azokból hamis bérleteket készítsen. A hamis jegyeket, bérleteket 26 embernek adták el.

A rendőrök F. Attilát és Cs. Norbertet 2016 októberében a IV. kerületben elfogták; a budapesti férfinél akkor több mint 180 ezer forint készpénz és 14 hamis bérletszelvény volt, amelyeken különböző személyiigazolvány-számok szerepeltek. A rendőrök a két elkövető lakásán több mint száz hamis bérletet, hőpapírtekercseket és hőnyomtatót foglaltak le.

Az újpesti rendőrök a két férfit többek között tízrendbeli csalás, 60 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt, a hőpapírszalag eltulajdonításában részt vevő két férfit rongálás és lopás miatt, a 26 vásárlót pedig szintén hamis magánokirat felhasználása miatt hallgatták ki gyanúsítottként - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az eljárás az ügyészségen folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton