Létrehozva: 2016.02.24.

Hátborzongató részletek a gyerekgyilkos magyar rendőrnőről

Fekete ruhába öltözött, így készült a halálra az a budapesti rendõrnõ, aki öngyilkossága elõtt kivégezte kisfiát a XVIII. kerületben.

A %RIPOST% is beszámolt több ízben arról a brutális gyilkosságról és öngyilkosságról, ami még február elején történt a XVIII. kerületben. Később kiderült, hogy egy rendőr édesanya végezte ki 10 éves kisfiát, majd öngyilkos lett. A Blikk szerint a nő tette elkövetése előtt búcsúlevelet is írt, tehát feltételezhető, hogy nem hirtelen felindulásból cselekedett.

Mielőtt a nő elkövette volna szörnyű tettét, bement az iskolába, ahol kisfia tanult. Kikérte a tanároktól a gyereket, aki mit sem sejtett arról, hogy mi jár anyja fejében.

A nő nyugtatót és altatót adott fiának, aki egyből elszenderült, ágyba fektette, betakargatta. Aztán elővette fegyverét, és hidegvérrel lelőtte

– sorolta lapnak a megrázó részleteket a gyilkos rendőr egyik barátnője, és hozzátette: az édesanya mindent eltervezett, összekészített. Tette előtt felöltött egy fekete ruhát, majd leült, megírta a búcsúlevelét, és végül agyonlőtte magát. Hogy mi játszódhatott le benne, azt az is mutatja, hogy a hátrahagyott írást nem volt egyszerű elolvasni sem: annyira zaklatott volt az írás, hogy a szakértők alig tudták kibogarászni a levél tartalmát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen