Létrehozva: 2016.11.28.

Horror az idősotthonban: bánatában gyilkolt a budapesti ápoló!

A csupán 35 éves ápoló megfojtott egy nõt, majd nekiesett egy éppen alvó lakónak...

A 35 éves ápoló 2014 áprilisától dolgozott a XI. kerületi idősotthonban... Tettére senki sem számított!

Az ápolóról csak a gyilkosság után derült ki, hogy évek óta gyógyszeres kezelés alatt állt... Erről az intézményben azért nem tudtak, mert a férfi ezt az orvosi alkalmassági vizsgálaton elhallgatta!

Magánéleti problémák miatt a férfi 2015 májusában munkaidő után és szabadnapjain rendszeresen ivott, miközben szedte a gyógyszereit is. A férfi tavaly augusztus 4-én este "hirtelen erős ölési késztetést érzett". Ennek hatására az intenzív osztályon egy ágyban fekvő, 71 éves nőhöz lépett, kivette a feje alól a párnát, és arcára szorította, hogy megfojtsa - írja az MTI. A nő azonban kiabálni kezdett, ezért a férfi visszatette a párnát a feje alá, és elmenekült a kórteremből.

Körülbelül 45 perccel később azonban bement egy másik kórterembe, hogy az ott fekvő 83 éves nőt megölje. Először párnát szorított az arcához, majd megfojtotta a magatehetetlen nőt. A Kamaraerdei úti idősotthon gyilkosa ellen most emeltek vádat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó