Létrehozva: 2018.08.15.

Horror filmbe illő gyilkosság történt Csongrád megyében

Baltával ütötte agyon, majd fóliába tekerte és elásta áldozatát a részeg férfi.

Az eset 2012-ben történt. A Csongrád Megyei Főügyészség most emelt vádat a férfi ellen, emberöléssel vádolják. Eddig előzetes letartóztatásban volt.

A 28 éves vádlott 2011-ben ismerte meg az áldozatát. Szívességből lakótársának fogadta. A köztük levő feszültséget az okozta, hogy az 51 éves áldozat gyakran ivott, viszont a költségekbe keveset adott.

Egy ilyen vita során a ház tulajdonosa közölte, ha nem fizet a lakótárs, akkor ki kell költöznie.  A vádlott fát hasogatott az udvaron amikor a vita folyt köztük.

A házba vissza érve 14-szer fejbe ütötte az áldozatot.

A férfi hiába próbált védekezni, a koponyáját ért ütések agysérülést okoztak és a helyszínen életét vesztette.

A vádlott néhány napot várt, majd fóliába tekerte a lakótársa holttestét és elásta az udvaron a kinti vécé mellett.

A gyilkos utána részegen hangoztatta, hogy  megölte a lakótársát. Mivel nagyot mondónak ismerték a helyiek, nem hitt neki senki.

Az áldozat hozzátartozói 2017-ben jelentették be az eltünését. Négy évvel a gyilkosság után a rendőröknek is beismerte a tettét és megmutatta azt is, hogy hova ásta el.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben