Létrehozva: 2016.11.03.

Így várta ítéletét a kegyetlen ceglédi nő! - Videó!

Csütörtökre megtört B. Mónika, zsebkendõjét szorongatva ült a bíróság folyosóján.

Egészen csütörtök délutánig még bízhatott a házi őrizetben B. Mónika, aki, mint korábban már megírtuk, október 30-án annyira megverte másfél éves gyermekét, hogy a kicsi életét vesztette. A remény azonban elszállt, a Budapest Környéki Törvényszék ugyanis a nő 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.

A kegyetlen édesanya a bírósági folyosón zsebkendőjét szorongatva várta az ítéletet,

gyermekei édesapja is csak egy pillanatra ment be a tárgyalóterembe, hogy odaadja neki csomagját,

majd szinte futva viharzott el az épületből, magára hagyva a nőt.

B. Mónikát a Gyorskocsi utcai fogdába szállították ezután. Mint azt a %RIPOST%-nak korábban ügyvédje, Dr. Finta Eszter elmondta, a hatóságoktól az asszony mentális kivizsgálását is kérte. B. Mónika már elismerte tettét, így ez csak azon a tényen változtathat, hogy  szándékos emberölésről, vagy hirtelen felindulásból elkövetett emberölésről van szó. Mivel a nő 7 hónapos terhes, várhatóan hamarosan átszállítják a tököli rabkórházba, ebben az intézményben ad majd életet harmadik gyermekének.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség