Létrehozva: 2019.07.06.

Így veszélyeztetnek más autósokat a hazai utakon

Sajnos egyre gyakrabban látni olyan közlekedõket a hazai utakon és autópályákon, akik hosszú, veszélyes vagy nem jól rögzített vontatmánnyal haladnak, ráadásul a megengedett sebességet jócskán meghaladó tempóban.

„Épp a Balatonról jöttem vissza a fővárosba a nyaralásról az M7-esen, amikor feltűnt előttem egy autó eleje, a lámpái is világítottak. A frászt hozta rám!” – mesélte a %Ripost%-nak Kovács Tamás. „Szerencsére nem szemben haladt velem, kiderült, hogy egy vontatmány része, ami a megengedettnél gyorsabban ment.”

Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő szerint önmagában az, hogy az autó fordítva volt rögzítve, még nem szabálytalan, de a vontatásnak szigorú szabályai vannak.

„Országúton 70-nel, autópályán 80-nal haladhat az, aki másik járművet vontat” – ismertette a sebességhatárt.

„A vontatott jármű világításának is égnie kell, sőt, aki lerobbant járművet vontat, jobb, ha az elakadásjelzőt is működteti, ráadásul autópályáról az első adandó alkalommal le kell hajtani.”

A rendőrség az elmúlt hetekben több olyan esetben is intézkedett, amikor egy kisteherautóval hatalmas vontatmányt húztak az autópályán, többnyire román és bolgár sofőrök. A kisteherautós vontatmány legfeljebb 3,5 tonna lehet a vontatóval együtt, de sokan inkább megkockáztatják a pár tízezer forintos bírságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak