Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.31.

Õk a hét szerelmes őrültjei!

Micsoda hét! Elõször egy 65 éves brit nõ ugrott az óceánba, hogy utolérjen úszva egy utasszállítót, majd egy férfi térített el egy repülõgépet, hogy volt feleségének átadhasson egy levelet... Vajon a hétvége mit tartogat?

Nem hiába, pénteken április elseje, azaz bolondok napja, az őrület azonban már a hét elején kezdetét vette. A hihetetlen történetek főszereplői csak egy dologra vágytak: beszélni szerelmükkel. A cél érdekében pedig tényleg mindent elkövettek!

A hetet egy 65 éves angol nő indította el, aki férjével éppen Portugáliában járt egy óceánjáróval, de úgy döntöttek, hogy félbeszakítják utazásukat és hazarepülnek. A házaspár azonban összeveszett a reptéren és elszakadtak egymástól. A nő valamiért azt hitte, férje mégis visszament az óceánjáróra, így a kikötőbe szaladt.

A hajó már kifutott, a néni viszont úgy gondolta, beéri úszva.

Végül négy órát hánykolódott a 18 fokos vízben, mire egy halászhajó észrevette és felvette hajójára.

Még ennél is eszementebb ötletre vállalkozott az az állatorvos professzor, aki egyenesen egy utasszállító repülőt térített el, csak hogy Cipruson élő, elvált feleségével beszélhessen.

A szerelmes férfi az EgyptAir egyiptomi légitársaság egy belföldi járatán, egy Airbus 320 típusú repülőgépen, 81 emberrel a fedélzetén megfenyegette a pilótát, hogy felrobbantja a testére erősített robbanószerkezetet. Később kiderült, hogy a robbanóöv a géprablón nem volt igazi, mobiltelefontokokból  összeeszkábált utánzat volt a testére erősítve.

Az egyiptomi külügyminisztérium először annyit mondott csak az ügyről, hogy:

Ez nem egy terrorista, hanem egy idióta. A terroristák bolondok, de nem hülyék. Na ő viszont az.

A férfi a gépből még egy arab nyelven íródott levelet is kidobott, amit volt feleségének címzett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége