Létrehozva: 2019.11.17.

Kábítószer-kereskedőre csaptak le a rendőrök

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást egy szerb férfival szemben.

A 41 éves szerb állampolgárságú M. Attila szervezte nagy mennyiségű kábítószer csempészetét Hollandiából Magyarországra, és egy újabb szállítmány szállítását tervezte, amiért 2019. november 7-én Hollandiába utazott. Az ott beszerzett kábítószert két magyar férfinek adták át, akik két gépkocsival indultak Magyarországra.

2019. november 12-én 6 órakor a német rendőrök megállították B. Dániel 25 éves és K. Viktor 35 éves magyar állampolgárokat. B. Dániel autójában egy speciális kialakított rejtekhelyen 12 kilogramm kábítószergyanús fehér port – a gyorsteszt alapján amfetamint ­ – találtak, és foglaltak le a rendőrök. A német hatóságok a két férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.

Fotó: police.hu

Ezzel egyidőben a KR NNI munkatársai tartózkodási helyén, egy Zala megyei településen elfogták M. Attilát, akinek lakásán kutatást tartottak a nyomozók, és nagy mennyiségű készpénzt, eurót és egy gépkocsit foglaltak le.

M. Attilát előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak