Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.03.

Kegyetlen gyilkosság Szegeden, nincsenek szavak arra, amit a nő tett

A nő egy vita során ölte meg barátnőjét, majd eltüntette a holttestet.

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2017. májusában egy vitát követően megölte, majd elásta barátnőjét.

Fotó: Facebook

A vádlott egy lakóházban élt a sértettel az utóbbi tulajdonát képező szeged-tápéi ingatlanban. 2017 májusában a házban szóváltás, majd verekedés kezdődött a két nő között, ennek során mindketten kölcsönösen ököllel ütötték egymást testszerte, mi több, megrúgták egymást, a vádlott ütéseinek egy része a sértett fejét érte. A verekedés során a vádlott a hason fekvő barátnőjét egy nadrágszíj segítségével fojtogatni kezdte, majd puszta kézzel tovább szorította a nyakát. Ennek következtében a sértett megfulladt és életét vesztette.

A nő a sértett holttestét kihúzta a kertbe és az udvarban lévő medence céljára kiásott, mint egy 25-40 centi mélységű üregbe helyezte, majd lepedővel, bambuszdarabokkal és forgáccsal takarta le. Ezt követően a holttestet leöntötte grillgyújtó folyadékkal és meggyújtotta. Miután a test összeégett, csemperagasztó folyadékkal öntötte le, betemette és a terület fölé sziklakertet emelt.

A bűncselekmény elkövetésének időpontjában a sértett rendelkezett egy szegedi ingatlannal, amelynek albérlője is volt. A tettes a barátnője halálát követően becsapta az albérlőt, mert azt közölte, hogy a tulajdonosnak évekre börtönbe kellett vonulnia, és szóban meghatalmazta őt a lakás albérleti díjának beszedésére. A megtévesztő nyilatkozat után az albérlő havi 40 ezer forintot törlesztett még 14 hónapon keresztül. A vádlott így a bérleti díjra ténylegesen jogosult örökösöknek mintegy 560 ezer forint kárt okozott.

Emberölés miatt tavaly február 26-án a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki a vádlottat. A főügyészség az elkövetőt emberölés bűntettével, nagyobb kárt okozó csalás bűntettével, továbbá büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettével vádolja, mert korábban hamisan megvádolta egy ismerősét.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő nő bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni – írja az ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége