Létrehozva: 2016.06.02.

Kegyetlen gyilkosság: Vascsővel estek neki az özvegyasszonynak!

Két férfi verte halálra azt a szamossályi nõt, akinek a holttestére az asszony anyósa talált rá szombaton. A kegyetlen gyilkosokat vasárnap fogták el a rendõrök.

Szerző Brenner Balázs

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, holtan találtak egy idős asszonyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamossályiban. A %RIPOST% úgy tudja, hogy a 61 éves özvegyasszony vérbe fagyott testét anyósa fedezte fel, aki szombaton ment át látogatóba hozzá. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást a településen, miután arra utaló nyomokat találtak, hogy egy helyi lakos lehet a gyilkos.

Végül vasárnap fogták el a 41 éves T. Barnabást, aki információnk szerint egy vascsővel verte halálra az idős asszonyt, akinek a lakásából semmilyen értéket nem vitt el.

A férfinek egy tettestársa is volt, a 18 éves T. Miklós, akit korábban már őrizetbe vettek súlyos testi sértés miatt. A fiatal múlt héten egy kalapáccsal támadt egy helyi bácsira, aki a csodával határos módon élte túl az ütést.

A rendőrség mindkét férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte, a gyilkosságért több év börtönt kaphatnak a tettesek.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak