Létrehozva: 2018.10.01.

Kényszerpihenő vár a szorgalmas betörőre

Egy óra alatt 6 pincét is kifosztott a szorgos miskolci betörõ. Bár gyors és ügyes volt, ahhoz mégsem eléggé, hogy túljárjon a rendõrség eszén. Több éves szabadságvesztés vár rá.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki szeptember 27-én éjjel Miskolcon egy társasház hat pincéjét is feltörte alig egy óra leforgása alatt.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy Miskolcon, a Bajcsy-Zsilinszky utca egyik társasházának hat pincéjéből próbált értékeket elvinni. A tárolók minden esetben zárva voltak, de a gyanúsított meghajlított a dróthálós ajtók sarkát, így jutott be a tárolókba. A pincékből szerszámgépeket, csaptelepeket vitt magával, kb. 50 ezer forint értékben. Elfogásakor az elvitt tárgyakat lefoglalta a rendőrség, így azok visszakerültek jogos tulajdonosukhoz.

A gyanúsítottal szemben akár 6 évet meghaladó tartamú szabadságvesztés is kiszabható, ezért a bíróság álláspontja szerint szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani, ezért elrendelték előzetes letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben