Létrehozva: 2019.03.10.

Két mentőhelikoptert riasztottak a hét életet követelő balesethez - megszólalt Győrfi Pál

A szörnyû baleset vasárnap délelõtt történt Mezõörsnél, már senkit sem lehetett megmenteni.

Ahogy korábban a Ripost is beszámolt róla, hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.

Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt. A baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek. Az egyik autóban három felnőtt és két gyermek, a másik autóban két felnőtt utazott.

Az utat a rendőrség lezárta, a forgalmat mindkét irányból a környező utakra terelik.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak. A mentőhelikoptereket ezért visszafordították.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben