Létrehozva: 2021.11.07.

Véres lábnyoma buktatta le a kettős gyilkosságot elkövető nőt

Négy és fél évvel a bűntett után pont került az ekecsi kettős gyilkosság ügyének végére.

2017 március 9-én saját otthonukban gyilkoltak meg egy ekecsi (Dunaszerdahelyi járás) házaspárt. A 64 éves Monozlai Bélával hat, hasonló korú feleségével, Friderikával pedig 55 késszúrással végzett a könyörtelen elkövető.

A gyanú már hetekkel a gyilkosság után Bartalos Erzsébetre terelődött, aki a család hozzátartozója, majd egy-két hónappal később a nyomozók találtak a nőnél egy cipőt, melynek talpa teljesen megegyezett a gyilkosság helyszínén talált véres lábnyommal. Az asszony akkor még tagadta, hogy a házban járt volna, ám 2018 márciusában beismerte, hogy ott volt a tetthelyen. Elmondása szerint a házaspár akkor már nem élt, látta is a holttesteket, majd elszívott a helyszínen két cigarettát, és elhagyta a házat – a rokonoknak nem is szólt a történtekről. Az áldozatok lánya már akkoriban beszámolt lapunknak arról, hogy sejtik: ő lehet a gyilkos, de a rendőrség egyelőre tehetetlen.

Most nem úszta meg a gyilkos nő
Fotó: Pixabay

Bartalos Erzsébet 2018 novembere óta volt előzetes letartóztatásban. Tavaly júniusban a Nagyszombati Járásbíróság egyszer már ítéletet hirdetett, de a nőt csak magánlaksértésért ítélték el négy év börtönre, gyilkosságért nem. Ügyvédje akkor is azt mondta, hogy a vádlott valóban ott volt a gyilkosság helyszínén, de csak egyetlen hibát követett el: a sokk hatására hallgatott, és nem árulta el, hogy látta holtan az áldozatokat, akikhez látogatóba érkezett.

A bíróság akkor kimondta: valószínűsíteni lehet, hogy a vádlott a gyilkos, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ezt nem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani. A fellebbviteli szerv végül tavaly októberben megsemmisítette a felmentő ítéletet, és elrendelte, hogy egyes bizonyítékokat részletesebben vizsgáljanak meg, mivel azok a vádlott bűnösségét igazolhatják. Bartalos végig kitartott amellett, hogy ártatlan, ám egyáltalán nem tudott elszámolni azzal a két órával, amit bizonyíthatóan Ekecsen töltött, és arra sem tudott semmilyen magyarázatot adni, miért parkolt le egy kilométerre a szóban forgó családi háztól, ahova állítólag látogatóba érkezett.

A legfontosabb bizonyíték viszont, amit jobban meg kellett vizsgálni, a vádlott véres lábnyoma, valamint az azon lévő vérfolt volt, amit a tett helyszínén találtak. Az újratárgyalás során igazságügyi- és orvosszakértőket is kihallgattak, és kiderült: a tetthelyen a véres lábnyom keletkezett először, majd arra csöppent rá az egyik áldozat vére.

A Nagyszombati Kerületi Bíróság megerősítette a Bartalos Erzsébet ellen még július elején meghozott, 23 év letöltendő börtönről szóló első fokú ítéletet, noha egy évvel korábban még felmentették a gyilkosság vádja alól – írja a parameter.sk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak