Létrehozva: 2018.01.16.

Kilökte az ablakon barátnőjét, ilyen hazugsággal védekezett a férfi

A 20 éves férfi elõször azzal védekezett, hogy baleset történt, de hamar kiderült, hogy az afgán migráns hazudik.

A minap kétségbeesett női sikoly rázta meg az osztrák főváros egyik utcáját. Mint kiderült, egy afgán nő esett ki a második emeleten található lakás ablakából. A több mint nyolcméteres zuhanást követően a 19 éves nő életveszélyes sérülésekkel feküdt a társasház belső udvarán. A kiérkező mentősök azonnal kórházba szállították, ahol sikerült az állapotát stabilizálni. A rendőrök a nő élettársát a helyszínen kihallgatták, aki először azt állította, hogy szerelmét véletlen baleset érte.

Éppen az ablakot pucolta, amikor megcsúszott, és kiesett

– vallotta először az afgán migráns. Az egyenruhásoknak azonban feltűnt, hogy a férfi nyakán és felsőtestén karmolások vannak. A lakásba belépve pedig beigazolódott a gyanú: itt bűncselekmény történt. A lakás bútorai ugyanis fel voltak döntve, ami egyértelműen egy veszekedés nyomaira utalt. A gyanúsított ezt követően elismerte, hogy valóban komoly vita alakult ki közte és az élettársa között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár