Létrehozva: 2018.09.02.

Közölte a készenléti rendőrség: döbbenet, mit találtak a légi járműben

A határ közelében hajtott végre kényszerleszállást egy siklóernyõ, de pilótája azzal nem számolt, hogy beviszik a rendõrök.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást a 49 éves szegedi M. Zsolttal szemben.

Csütörtök este nyolc körül a Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség munkatársa a hőkamerán észlelte, hogy egy motoros siklóernyő Szerbia irányából érkezve Tiszasziget Közúti Határátkelőhely térségében leszáll egy szántóföldön. Miközben egy járőr a helyszínre tartott, a hőkamera kezelője látta, hogy a gépből kiszálló ember a járművet a szántó melletti erdőbe tolja, majd a fák közé megy, és kis idő után visszatér ahhoz.

A férfi a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és a lábát fájlalta, így a mentők a szegedi kórházba szállították.

A rendőrök ezt követően a helyszínt átvizsgálták, a kábítószer-kereső kutya a siklóernyő hátsó ülésén hagyott zajvédő fültokra jelzett. A fák tövében ezután megtalálták az M. Zsolt által oda elrejtett sporttáskát, amelyben 17 csomagban 18 146 gramm kannabisz volt, amelynek feketepiaci értéke 36,2 millió forint.

A KR NNI munkatársai M. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előzetes letartóztatását kérték - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak