Létrehozva: 2017.09.30.

Különös fordulat a csepeli gyilkossággal vádolt burkoló ügyében

Apja szerint K. László órákkal elõbb távozott a nõ lakásából, és a taxiját is a nõ fizette.

Szerző Gergály Judith

A %Ripost% is beszámolt arról, hogy idén május 12-én gyerekei találták meg egy 57 éves asszony holttestét a lakásában. Mivel az ajtó belülről be volt zárva, az erkélyen másztak fel az első emeleti lakáshoz, a nő a padlón feküdt, a nyakán voltak vágott sérülések.

A rendőrség látókörébe került a 28 éves K. László, akinek a DNS-ét megtalálták a lakásban. A fiatalember 3 napig szökésben volt, majd apja tanácsára feladta magát a rendőrségen, de tagadja a gyilkosságot. A napokban meghosszabbították ifjabb K. László előzetes letartóztatását.

Apja a %Ripost%-nak úgy nyilatkozott, hogy azóta újabb konkrét bizonyítékok szólnak fia ártatlansága mellett.
- Kiderült, hogy az asszonyt éjfél és hajnali egy óra között ölték meg, kamerafelvételek és tanúk bizonyítják, hogy Laci akkor a Kraft nevű szórakozóhelyen volt a barátnőjével. Hét óra után ment el taxival, amit az asszony fizetett neki, ezért keressük a taxist, ha a sofőr felismeri, tudja igazolni az ártatlanságát – állítja az apa.

Hozzáteszi: mivel fiának már volt dolga a rendőrséggel, az ujjlenyomatai benne voltak a rendszerben, ezért amikor megtalálták őket a nő lakásában, kézenfekvő volt bűnbaknak megtenni.

- Nekem a fiam bevallotta, hogy azért voltak ott az ujjlenyomatai, mert a nő valóban fizetett neki a szexért, ezért többször volt nála korábban is.
Az 57 éves asszony férje halála után internetes társkeresőn is keresett magának új párt. De ifjabb K. Lászlóval lakásának felújításakor ismerkedhetett meg, a férfi ugyanis burkolóként dolgozott.

A BRFK K. Lászlót nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja.

Szerző Gergály Judith

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton