Létrehozva: 2016.03.28.

Lakóházától 50 méterre karambolozott a vonattal

A csodával határos módon könnyebb sérülésekkel úszta meg, hogy autója vasúti átjáróban egy vonattal találkozott.

A Pécs és Tapolca között közlekedő sebesvonattal találkozott össze egy személyautó a vásárosdombói vasúti átjáróban.

Bár mindkét járműben kár keletkezett, a vonaton utazók közül nem sérült meg senki, az autó sofőrje pedig kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, őt a mentők a helyszínen el is látták.

A balesetben egyébként az autóvezető volt a vétkes, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. Öröm az ürömben, hogy az autója mentésével nem kellett sokat bajlódni, az ominózus átjárótól, ugyanis mindössze 50 méterre lakik, így csak hazahúzták totálkárosra tört kocsiját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen