Létrehozva: 2019.02.05.

Letolta a nadrágját egy lány előtt a magyar férfi, ezt tette utána

A nyomozók néhány nap alatt nyomára jutottak annak a férfinak, aki szeméremsértõ módon viselkedett.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy Facebookos bejegyzés alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen január 29-én. A rendőröknek – feljelentés hiányában – a leírtak alapján először a fiatal nő személyazonosságát kellett megállapítaniuk.

Miután őt beazonosították, kihallgatása során kiderült, hogy a 24 éves nő hazafelé tartott, amikor egy ismeretlen követni kezdte. A fiatal lány hazaérve belépett a lépcsőházba, követője pedig a ház előtt megállt, letolta a nadrágját, és magához nyúlt.

Mivel a fiatal nő a történteket csupán Facebookon osztotta meg, de feljelentést nem tett, a rendőrök három nappal később tudtak az elkövető nyomába eredni. Az adatgyűjtés eredményeként beazonosították, és február 5-én elfogták a szeméremsértés vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 68 éves helybéli férfit, akit az ügyben kihallgattak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!