Létrehozva: 2022.01.05.

„Meg kell tennem!” – mondta a magyar férfi, majd végighúzta a kést felesége nyakán

A nyomozási bíró elrendelte annak a 69 éves férfinek a letartóztatását, aki otthonukban egy késsel bántalmazta feleségét.

Emberölés bűntett kísérlete miatt folytat nyomozást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ellen a 69 éves férfi ellen, aki január 2-án délelőtt drégelypalánki otthonukban megtámadta a feleségét.

A vádlott a szobába érkező felesége mögé lépett, bal kézzel megfogta a felesége nyakát és a jobb kezében tartott késsel megvágta azt, miközben azt mondta, hogy „Meg kell tennem!”. Ezt követően mindketten a földre estek, ami miatt a férfi elengedte a felesége nyakát, aki a lakóházból kimenekült.

Az erősen vérző nőhöz annak segítségkérése alapján járókelők közreműködésével a szomszéd hívott mentőt, a kórházba szállítása után műtétet hajtottak végre rajta. A férfi a támadás során a saját nyakát is megsebezte.

Fotó: Pixabay

A feleségnek a bántalmazás következtében a nyakán 15 cm hosszúságú, 8 napon túl gyógyuló sebe keletkezett.

A férfi a történtek után közölte a fiával, hogy megöltem anyádat”, melyhez zavartan hozzátette, hogy „ezt ti értetek tettem, és nagyon szeretlek titeket”, és hogy „ez meg kellett tennem”.

A férfi – akit a nyomozók emberölés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként az ügyben – az utóbbi időben a külvilágtól teljesen elzárkózott, többször tett kijelentést saját temetésére vonatkozóan, illetve félelmét fejezte azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a feleségével, ha ő meghal. A gyanúsítottat a bűncselekményt követően a mentális zavara miatt pszichiátriai osztályon helyezték el.

A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a bűncselekmény súlyára figyelemmel a terhelt jelenlétének biztosítása, továbbá a bűnismétlés megakadályozása érdekében a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, annak végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölve ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton