Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.18.

Megbuktak a zsaroló exrendőrök!

Két volt rendõrbõl, az egyikük feleségébõl, egy rendõrségi közalkalmazottból és egy magánszemélybõl állt össze a társaság, mely pénzbehajtással és zsarolással is foglalkozott.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt öt személlyel - köztük két volt rendőrrel - szemben emelt vádat, értesült a Blikk.

Működésük során arra hivatkoztak, hogy rendőrségi kapcsolataikat kihasználva hozzájutnak olyan adóhatósági és büntetéseljárással kapcsolatos adatokhoz, amikkel zsarolni tudnak, valamint befolyásolni képesek az eljárásokat is.

Fenyegettek, zsaroltak és persze köpönyeget forgattak.

Az előleg beszedése után, a megbízó tudta nélkül, megfenyegették a tartozó felet, hogy fizessen, vagy büntetőeljárást indítanak ellene, sőt olyan is akadt, hogy az érdekeltségükbe tartozó online rendőrségi lapban akartak valakit lejáratni.

A behajtás a legtöbbször sikertelen volt, de ők ennek ellenére is követelték a sikerdíjat a megbízójuktól, aki ha elsőre nem akart fizetni, szintén zsarolás és fenyegetőzés áldozata lett.

Ezután még mindig nem nyugodtak, ha a megbízó nem tejelt, akkor felkeresték az ellenlábasait, akiknek pénz fejében információkat szolgáltattak ki korábbi ügyfelükről.

Jelenleg mind az öt gyanúsított szabadlábon védekezik, az ítéletet a Fővárosi Törvényszék hozza majd meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége