Létrehozva: 2016.11.24.

Megerőszakolta a saját lányát a magyar férfi

Súlyosan veszélyeztette gyermekének testi, értelmi és erkölcsi fejlõdését az az apa, aki szexuálisan zaklatta 11 éves kislányát.

Szerző Ripost

A most 37 éves zalai férfi lánya 2004-ben született, és amikor élettársával szakítottak, akkor is gondoskodó és szerető apa maradt.

2015-től azonban a férfi A lányát néhányszor a nagymamához, majd pedig egyre gyakrabban inkább panziókba vitte.

Elkezdett szexuálisan is közeledni serdülőkorba érő lányához. A gyerek tiltakozása ellenére több alkalommal fogdosta, saját nemi szervét mutogatta neki. Olyan is volt, hogy önkielégítést végzett előtte, és megfenyegette, hogy megöli a lányt, ha nem hajlandó lefeküdni vele.

Egy alkalommal egy nagykanizsai panzióban akart a gyerekkel közösülni. A férfi teljesen meztelenre vetkőzött, a lányát is erre kényszerítette, majd miután a lány tiltakozott, sírt, és megpróbált menekülni, megütötte, és megszorította a nyakát is. A kislánynak mégis sikerült a folyosóra menekülnie, de a férfi ruha nélkül, a lány haját rángatva üldözte. A támadásnak a recepciós vetett véget.

2015 végétől a lány – érthető okokból – már nem akart találkozni édesapjával, aki egyre gyakrabban zaklatta telefonon, és az interneten éjjel és nappal is. Gyerekét azzal vádolta, hogy idegenekkel fekszik le. Hét és fél hónap alatt 5726-szor hívta fel a lányát, ebből 140-szer éjszaka. 

Egy idő után már nem tudta elérni a gyereket sem telefonon, sem az interneten. Ekkor kétségbeesésében a lánya nemi szervéről készült fényképet elküldte a lány unokatestvérének, aki megmutatta azt a lány édesanyjának. A lány ekkor mondta el a vele történteket.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és zaklatás vétsége miatt vádat emeltek a Zalaegerszegi Törvényszék előtt – tájékoztatott Dr. Kondákor Ferenc főügyész.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó