Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.23.

„Megöllek!” – véres támadásba torkollott a győri buli

Két mongol állampolgárságú férfi vitája fajult tettlegességig a hétvégén Győrben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség letartóztatását kérte annak a mongol állampolgárságú férfinak, aki két nappal ezelőtt hajnalban egy győri munkásszállón megkéselt egy másik mongol állampolgárt.

A huszonnyolc éves férfi a megalapozott gyanú szerint aznap éjjel együtt ivott ismerőseivel egy győri szórakozóhelyen. Az italozást az elkövető negyedmagával egy munkásszállón folytatta, ahol a sértett is lakott.

A cselekményt a sértett és a gyanúsított közötti veszekedés, majd verekedés előzte meg, a szobában tartózkodó társuk azonban szétválasztotta őket. Ekkor a sértett az ágyra dőlt, a terhelt pedig felkapott egy 18,5 centiméter pengéjű kést, amivel „megöllek” felkiáltás mellett többször a sértett felé szúrt. A terheltet ekkor is egy harmadik személy fékezte meg.

A sértett a fején, a nyakán és végtagjain sérült, nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek. A bántalmazás azonban a támadott testtájék – nyak – miatt alkalmas lehetett volna a sértett életének a kioltására.

Az ügyészség álláspontja szerint az elkövető letartóztatása a jelenlétének biztosítása érdekében, a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt és a bűncselekmény befejezésének veszélye alapján szükséges.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő