Létrehozva: 2020.01.07.

Megrázó részletek a zalaegerszegi gyilkosságról, ezért ölt a férfi

A férfi a saját élettársát ölte meg, majd bement a rendőrségre és jelentette a gyilkosságot.

Anyagi okok miatt akart meghalni az a zalaegerszegi pár, amelynek férfi tagja megölte élettársát – erről a Zaolnak beszélt Pirger Csaba, a főügyészség sajtószóvivője. Ahogy a Ripost is beszámolt róla, az 53 éves férfi szombat délelőtt maga ment be a rendőrségre, hogy bejelentse a gyilkosságot.

Fotó: Police.hu

Az eddig feltártak szerint a 2008 óta együtt élő pár súlyos anyagi gondokkal küzdött, jelentős tartozást halmozott fel, és mivel az albérletük fizetésével is komoly gondjaik voltak, hajléktalanság várt rájuk. Ezért döntöttek úgy, hogy megölik a kutyájukat, majd véget vetnek az életüknek, de ennek pontos idejét előre nem beszélték meg. A férfi szombat délelőtt előbb megfojtotta a kutyát, majd az asszonyt is, ám a zalai hírportál szerint már nem volt ereje ahhoz, hogy saját magával is végezzen, ezért inkább értesítette a rendőrséget.

A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi