Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.02.

Megrohamozták a rendőrök a budapesti szállodát, hihetetlen dologra bukkantak

Egy férfi 90 kokainkapszulát nyelt le, a szobája is tele volt droggal.

Elfogtak a rendőrök egy brazil férfit, aki kilencven kokainkapszulát nyelt le, és csempészett Magyarországra Dél-Amerikából - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A közleményben azt írták, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül ötvenmillió forint.

A nyomozás eddigi adatai szerint a húszéves férfi csütörtökön nyelte le a kapszulákat, mielőtt Sao Paulóban felszállt egy repülőre. A gyanús férfiról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága értesítette a budapesti rendőröket, akik a férfit péntek délelőtt egy pestszentlőrinci hotelben vonták intézkedés alá.

A szoba átkutatásakor ötven, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyaggal teli kapszulát találtak, ezért elfogták, és mivel azt mondta, hogy több kapszulát is lenyelt, kórházba szállították - tették hozzá.

A CT-vizsgálat után a férfi testéből további kapszulák kerültek elő, amelyekről az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy kokaint tartalmaznak.

A nyomozók a férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben