Létrehozva: 2018.10.26.

Megszólalt a sofőr: újabb részletek a tiszafüredi hármas tragédiáról

A tartálykocsi sofõrje nem érti mi történhetett, hiszen azonnal fékezett, amikor meglátta a betegszállítót.

Egy betegszállító kisbusz és egy tartálykocsi ütközött össze pénteken reggel Tiszafüreden - erről korábban a Ripost is beszámolt.

Úgy tudni, hogy a kisbusz a településen szedte össze a kórházba igyekvő betegeket, amikor eddig tisztázatlan okból kihajtott a 33-as főútra, ahol egy arra közlekedő tartálykocsi a bal oldalának ütközött. A kisbusz ezután az út másik oldalán lévő árokba borult, ahol fejen állt meg. A betegszállító a szemben lévő utcába akart átmenni, miközben a főutat keresztezte.

A buszban nyolcan utaztak, mindannyian megsérültek: közülük egy ember a helyszínen, ketten pedig a kórházba szállítás után meghaltak.

A teherautó vezetője nem sérült meg. Õ kamerán kívül elmondta az Agria Tv-nek, hogy azonnal fékezett, ahogy elé vágott a kisbusz, de megállni már nem tudott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton