Létrehozva: 2021.04.20.

Megtaláltuk a kelenföldi, zombivá vált lányokat!

A lányok édestestvérek, egy ismerősük szerint kimondottan rossz életet élnek, de maguk választották.

Mint az a Riposton már megjelent, Kelenföldön levideóztak két, vélhetően bedrogozott fiatalt. A zombivá vált lányok a felvételen úgy hajlonganak, mint a nyárfák a szélben, miközben mellettük egy férfi bonyolítja éppen a drogüzletet.

Hajlonganak, mint nyárfák a szélben

Bár személyiségi jogaik miatt a felvételen szereplők arcát kitakartuk, egy férfi felismerte őket, főleg azért, mert tud róla, hogy a két lány ilyen züllött életet él. Az is kiderült, hogy a zombivá vált lányok édestestvérek. „Igen rossz életet élnek sajnos” – írta a férfi, aki azért szólalt meg, mert a netezők azt gondolták a felvétel láttán, hogy két, nemrég eltűnt fiatalkorú lány szerepel rajta.

A felvételen szereplő lányok már nem fiatalkorúak, sőt, egyiküknek több gyermeke is van. Azt, hogy kiszolgáltatottak legyenek, ők maguk választották, és ezt az életszínvonalat is. Tudod, az életedet te formálod jó és rossz irányba is” – vélekedett a férfi. Szavait megerősíti az egyik lány egyik közsségi adatlapján elhelyezett idézete: „Züllött élet inkább, minthogy papucskodjak veled” – üzente meg a világnak, hogy tényleg ő választotta azt az életet, ami a felvételen is látható.

A netezők szerint a kelenföldi vasútállomás környékén nem meglepő ilyen jeleneteket látni, bár a rendőrség a Ripostnak azt írta, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága rendszeresen és visszatérő jelleggel ellenőrzi a Kelenföldi pályaudvart, valamint annak környékét”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton