Létrehozva: 2020.04.09.

Mintarab a tanárát megkéselő győri diák, de semmire sem emlékszik

Újabb három hónapra meghosszabbították annak a 17 éves győri fiatalnak a letartóztatását, aki saját tanárát késelte meg tavaly december elején.

A fiú december 5-én egy fizikadolgozatra kapott hármason dühödött fel annyira, hogy svájci bicskájával megszúrta órán a tanárnőjüket, csak osztálytársai lélekjelenlétének és bátorságának volt köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj. A késelő az eset óta már két bocsánatkérő levelet is írt, egyet a tanárának, egyet pedig osztálytársainak.

Fotó:HBE Kisalföld

„Az eset óta a fiút kétszer hallgatták ki. Mind a kétszer ugyanazt vallotta. András állítja: nem emlékszik az osztályt sokkoló, véres jelenetre. Meghallgatták az összes diákot, egyikük szerint mintha a fiú nem önmaga lett volna a támadás idején” – mondta el a Blikknek dr. Faragó Péter ügyvéd, aki kifogást emelt, mert védencét csak két hónap után hallgatták ki, akkor is felnőttpszichiátert rendeltek ki mellé.

„Azt is látni kell, védencem bírja-e a bezártságot, ugyanis a szakértői vélemény alapján egy bizonyos fejlődési zavarra gyanakodhatunk, amit egyáltalán nem kezelnek” – tette hozzá a jogász, aki a Blikknek elmondta, védence mintarabként viselkedik a börtönben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton