Létrehozva: 2017.10.19.

Most a NAV csapott le a szcientológusok székházában

A szerdai rendõrségi razzia után csütörtök reggel több NAV-os autó és egyenruhások szállták meg a szcientológusok székházát. Úgy tûnik, összehangolt akciót hajtanak végre a hatóságok emberei.

Ezúttal a NAV csapott le a szcientológusok Váci úti székházában. Csütörtökön reggel több

Nemzeti Adó-és Vámhivatal feliratú autó, és egyenruhás érkezett a központ elé,

a NAV nyomozói pedig órák óta az épületben dolgoznak.

Tegnap a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai már több doboznyi anyagot foglaltak le és szállítottak el, vélhetően ma a NAV munkatársai teszik ugyanezt. A székház továbbra is kordonnal van körülkerítve, és sem az épületbe, sem az előtte futó szervizútra nem engednek be senkit.

Mint azt a %RIPOST% megírta, 50-60 rendőr tartott razziát a székházukban szerda reggeltől, a nyomozók éjszakába nyúlóan dolgoztak benn az épületben.

Ismeretes, hogy az  Adatvédelmi Hatóság tavaly decemberben már két alkalommal  razziázott rendőri közreműködéssel a magyar szcientológusok  Váci úti székházában, illetve nyíregyházi "missziójuknál", ekkor több teherautónyi(!), illegális adatot tartalmazó elektronikus, illetve papíralapú dossziét foglaltak le. A %RIPOST% értesülése szerint a szerdai nagyszabású razzia ezzel a hónapokkal ezelőtt megindult  eljárással függ össze.

A %RIPOST% úgy tudja, idén már a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya - a korrupció és gazdasági bűnözés alosztálya - is nyomozást folytatott a szcientológusok ellen.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott