Létrehozva: 2019.02.27.

Most jött a hír, rettenetes gyilkosság történt Szegeden - videó

A tettes a holttestet az áldozat házának kertjében ásta el, majd csaknem egy évig élt az épületben.

Szerző Ripost

Ismerősét fojtotta meg egy nő Szegeden. A holttestet ezután az áldozat házának kertjében elásta.

A Szegedi Rendőrkapitányságon 2018 júliusában indult eljárás egy helybeli asszony eltűnésének ügyében. A beszerzett információk alapján felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében gyilkosság állhat, melynek feltételezett elkövetője az egykori barátnő - írja a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, melynek során a 44 éves asszony megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta az áldozat hollétével kapcsolatban.

A hatóságok idén február 26-án tartottak helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, míg társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás miatt indult büntetőeljárás. Mindkettőjüket őrizetbe vették.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen