Létrehozva: 2015.07.13.

Nincs kegyelem! Kivégezték a magyar tanárnőt halálra késelő terroristanőt

Nem kapott kegyelmet az az elvakult asszony, aki tavaly decemberben halálra szurkálta Ibolya Ryant egy bevásárlóközpontban.

 A 31 éves Alaa Báder Abdullahot június 29-én ítélte halálra az Arab-öböl menti állam szövetségi legfelsőbb bírósága, amelynek ítéleteit kizárólag az államfő, Kalifa bin Zájid ál-Nahajan sejk beleegyezésével hajthatják végre.

Borzalmas gyilkosság

A vádlott beismerte, hogy Abu-Dzabi egyik előkelő bevásárlóközpontjának női mosdójában végzett a romániai születésű, magyar nemzetiségű, amerikai állampolgárságú tanárnővel, és azt is, hogy két órával a gyilkosság után házi készítésű pokolgépet helyezett el egy másik amerikai állampolgár háza előtt a fővárosban.
A hatóságok gyilkosság, a pokolgép elhelyezésével kapcsolatban gyilkossági kísérlet, illetve terrorcselekmények elkövetése miatt találták bűnösnek a nőt. Ez utóbbiak közé tartozott a vád szerint az is, hogy pénzzel támogatta az al-Kaida terrorszervezetet és az egyik közösségi oldalon terrorista ideológiát terjesztett.

Az ítélet: halál

Az Egyesült Arab Emírségekben ritkán hajtják végre a halálos ítéleteket. A jómódú arab országban ritkák a terrortámadások és erőszakos bűncselekmények. Ugyanakkor az emírségek egyike azoknak az arab országoknak, amelyek csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nyugati légicsapásokhoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő